TESTVÉRISKOLÁK

“Közös a múltunk, testvéri az jelenünk és hisszük, hogy közös lesz a jövőnk is! Még akkor is, ha a történelem fintoraként ma három országban emlékezünk ugyanarra, ünnepeljük közös múltunkat, közös megvalósításainkat.”

Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium

A budapesti Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium

Az 1994 októberében köttetett együttműködési dokumentum tanúsága szerint a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium a legrégebbi testvériskolánk. Ha nem is kerül sor évente rendszeres programokra, tapasztalatcserére, élő kapcsolatban van a két intézmény; az utóbbi években vagy a szavalóversenyünkön, vagy a nyári diákkirándulás alkalmával szoktunk személyesen is találkozni.

Szechenyi-60

A hatvani Széchenyi István Római Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium

A kapcsolatot a 2004 október 22-i megállapodás szentesíti. Az elmúlt évek során betekintést nyerhettünk egymás oktatási rendszerébe, iskolai életébe. A tanárkollégák kölcsönösen szakórákat tartottak a másik intézményben, így a diákok ízelítőt kaptak más tanárok munkájából is. Ugyanakkor rendszeresen részt vesznek hagyományos rendezvényeinken.

Batthyány Kázmér Gimnázium - Szigetszentmiklós

A Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium

2008. május 23-án írta alá a testvériskolai kapcsolat létesítéséről szóló okiratot Lakatos Mihály a Salamon Ernő Gimnázium és Gelencsér László a Batthyány Kázmér Gimnázium akkori igazgatója. Az iskolalátogatások és a közös sportrendezvények fényjelezik a kapcsolatot.

Dózsa György Gimnázium, Szakközépiskola és kollégium - Kiskunmajsa

A kiskunmajsai Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium

Még Dózsa György Gimnáziumnak hívták a kiskunmajsai intézményt, amikor létrejött a kapcsolat, ami az egyik legrégebbi, azonban testvériskolai megállapodásnak írásos nyomát nem találjuk. Többnyire kirándulások, városi ünnepek és sportrendezvények alkalmával találkozhatnak az iskolák.

Serényi Béla Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola

A putnoki Serényi Béla Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola

2015. március 15-én találkozott először a két intézmény az iskolai majd a városi ünnepségünkön. Legutóbb a Hagyományőrző Nap rendezvényünkön láttuk vendégül.

Veres Pálné Gimnázium Budapest

A budapesti Veres Pálné Gimnázium

A június 4-i Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából kiírt diákutaztatási pályázati lehetőségek hozták össze a két intézményt. Egy 2015. márc. 16-i Nyilatkozatban a testvériskolai kapcsolat létrehozásának szándéka fogalmazódott meg. Azóta több rendezvényen is vendégül látták egymást, legutóbb iskolánk kórusát fogadták szeretettel.